2017-05-19 — MATISZ Nagy Takarítási Nap 2017.

matisz.org

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) tagjaiból álló önkéntesek idén a Magyar Vöröskereszt székházát, valamint a Madridi utcai hajléktalanszállót és éjjeli menedékhelyet takarították ki. 16 cég és vállalkozó 50 önkéntesének egész napos munkájával megszépültek a burkolatok, kárpitok, szőnyegek, tiszták lettek az ablakok, a mosdók. Köszönjük a részvételt!
 

Május 17-én harmadszor rendezte meg a MATISZ társadalmi felelősségvállalási programját, a Nagy Takarítási Napot. Idén a Nemzetközi Vöröskereszt Világnapjának alkalmából a Magyar Vöröskeresztnek segítettünk. Nem lényegtelen az a körülmény sem, hogy az egyik ötletgazda takarítónak annak idején a Vöröskereszt dolgozói segítettek sokat, amikor rászorult, így szívügye volt, hogy ezt a jót valamiképp meghálálja.

A kezdeményezéshez 16 cég és vállalkozó csatlakozott 50 takarítóval. A felajánlott professzionális gépek, eszközök, kezelőszerek, és nem utolsóban a szakképzett takarítók tudása révén a nap folyamán megszépült mindhárom helyszín.

A Magyar Vöröskereszt Arany János utcai székházában tiszták lettek az ablakok, a közösségi terek padlója, a mosdók, a kárpitok, a szőnyegek. A Madridi utcai hajléktalanszállóban az összes közösségi tér tiszta lett, és az éjjeli menedékhelyre sem lehetett a nap végén ráismerni. Az önkéntesek nem csupán a teljes helyiséget takarították ki, de az összes, nagy igénybevételnek kitett matracot is átmosták.

A Vöröskereszt munkatársai nem csupán a nagy értéket képviselői takarítói munkát köszönték meg, hanem azt a sok, hasznos szaktanácsot is, amelyet a nap során kaptak. Megtudták ugyanis, hogy milyen gépeket, kezelőszereket érdemes beszerezni, amelyek környezetkímélő módon, hatékonyan tisztítják meg az erősen igénybe vett felületeket.

A Nagy Takarítási Nap alkalmából a MATISZ felajánlotta a Magyar Vöröskeresztnek, hogy érdeklődés esetén szívesen tartunk előadást, bemutatót takarítási témában olyan helyen, ahol ez hasznos lehet számukra. A jó hangulatú beszélgetésre és a bemutatóra május 15-én, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete Családok Átmeneti Otthonában, Csepelen került sor.

A Nagy Takarítási Nap a cégek dolgozói számára is egy jó lehetőség, hogy a szakmájukról beszélgessenek más vállalkozások munkatársaival. Maguk is megismerkednek új technológiákkal, gépekkel.

Emellett valamennyi résztvevő arról beszélt, milyen jó látni a munkájuk eredményét és az örömöt az arcokon, amikor a tisztaságot meglátják azok, akik a felajánlást kapták. Elmondták, hogy a vártnál nagyobb rendet találtak a helyszíneken, látszott mindenhol, hogy a Vöröskereszt munkatársai lehetőségükhöz képest mindent megtesznek annak érdekében, hogy a rászorulóknak emberi körülmények között tudjanak segíteni. Anyagi okokból ugyanakkor nem tudják megvásárolni a legújabb gépeket, és a legújabb technológiák hiánya mindenhol megmutatkozott. Az önkéntesek ugyanakkor megmutatták, hogy sokszor nem drágább, hanem csupán hatékonyabb kezelőszerek alkalmazására van csak szükség egy-egy felület megtisztítására.

A nap végén a Vöröskereszt egy-egy oklevéllel hálálta meg az önkéntesek munkáját.

Olvasson részletesebben: takarítási szolgáltatásainkról és társadalmi felelősségvállalási programjainkról



Nyomtatóbarát verzió