Facility management magazin
Együttműködés a francia létesítménygazdálkodási szövetséggel, kitekintés a román és a bolgár piacra – ezek jelzik most a Future FM Zrt. nemzetközi tájékozódását. A több mint másfél évtizede mûködõ társaság sikereit a folyamatos növekedés mutatja.
A társaság tavaly együttműködési megállapodást kötött az Eurolianceszel, aminek értelmében Magyarországon a Future FM Zrt. biztosítja a facility szolgáltatásokat a szövetség pán-európai megbízói részére. Batári Ferenc vezérigazgatóval ebből az alkalomból beszélgettünk.
FM Magazin: Az Euroliance-t a francia létesítménygazdálkodási piac egyik legerõsebb tagja, az Onet kezdeményezésére alapították. Igazán profi csapattal kötöttek együttmûködési megállapodást.
Batári Ferenc – Igyekszünk bekapcsolódni az unió létesítménygazdálkodási vérkeringésébe. Az Euroliance-szel kötött megállapodásunk is jelzi, hogy a régiónkban folyó szakmai munka és fejlődés figyelemre méltó, a Future FM Zrt. számára pedig egyértelmű elismerése annak, hogy amibe majd húsz éve belekezdtünk, nem volt haszontalan, és hogy jó irányba haladunk. Nemzetközi kapcsolataink erősítésével – cégünk hosszú távú stratégiai fejlesztésével összhangban – a globalizáció számunkra legelőnyösebb hatásait szeretnénk hasznosítani úgy, hogy Euroliance partnereink is képet kaphassanak a közép-kelet-európai régió lehetőségeiről, és mi is első kézből megismerhessük a korszerű facility management európai fejlesztéseit, irányait, amit ügyfeleink számára tudunk biztosítani. Reméljük, hogy a hazai és nemzetközi szövetségekben való aktív részvételünk – a szakmai elismertségünk mellett – üzleti eredményekben is meg fog mutatkozni.