Válasszon nyelvet

Forbes

A 2007-ben szerzett világbajnoki cím, a 2012-es londoni olimpiai aranyérem, valamint a 2015-ös Európa-bajnoki cím is bizonyíték arra, hogy Szilágyi Áron kardozó nem adja fel félúton. A sportolóval az olimpiai felkészülésről beszélgettünk.

 

Maximalista vagy?

Igen, lehet rám azt mondani, hogy maximalista vagyok, de sokkal jobban igaz, hogy a folyamatos fejlődés nagyon motivál. Ha úgy érzem, hogy még jobb és komplexebb lehetek, akkor azért nagyon sokat tudok tenni. Nem elég erőnlétileg jó formában lenni, technikailag és taktikailag is mindig van hová fejlődni egyénileg és csapatszinten is.

Rióban ezúttal nem lesz kard csapatverseny, csak egyéni. Hogyan készülsz az olimpia előtti utolsó hetekben?

Júliusban teljesen elvonulok a külvilág elől, edzőtáborokban leszek. Ezen időszak alatt megpróbálok mindent kizárni az életemből, ami nem a felkészüléshez tartozik és csak a vívásra koncentrálni. Izgalmas versenyre készülhetünk, hiszen mind a 32 résztvevő vívó nagyon erős, kiegyensúlyozott a mezőny, szinte bárki nyerhet idén az olimpián. A világranglistán a 3. helyen állok, ami jelenthet némi előnyt a kiemelésnél az első körben, aztán a legjobb 16 között már bármi lehet. 

A bizalom kell az üzleti világban áhított sikerekhez is?

A bizalom, a közös értékek, a profizmus, a sok munka és a folyamatos fejlődés igénye, ezek a sportban és az üzleti életben is nagyon fontosak a siker eléréséhez.

Hogyan lettél a Future FM létesítménygazdálkodási Zrt. társadalmi felelősségvállalási nagykövete? 

2014-ben indult a kapcsolatunk, amely egyre jobb és konstruktívabb lett. Megkerestük azokat a területeket,
ahol a legtöbbet tudom hozzátenni a vállalat értékeihez. A társadalmi felelősségvállalás, a tudatos és környezetbarát szemlélet mindig közel állt hozzám, ebben a szerepben hitelesnek érzem magam, ezért örömmel lettem a Future FM CSR szóvívője.

Milyen feladatokat látsz el ebben a minőségedben, és mennyire azonosulsz ezzel a szereppel?

Szerepet vállaltam egy komolyabb reklámfilmben, amely a Future FM szolgáltatási portfólióját is bemutatja. Személyesen is jelen vagyok a vállalat számára fontos belső, vagy külső szakmai rendezvényeken, amelyeken hitelesen tudom képviselni a közös értékeket. Könnyű ezzel azonosulni, mert az üzleti életben és a sportban sok az átfedés, a saját példámon, karrieremen, eredményeimen keresztül jó példákat tudok átadni másoknak.

 

Future Fm

Future FM Zrt.

1148 Budapest, Fogarasi út 5.

Telefon: +36 (1) 468-4080

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.