Válasszon nyelvet

matisz.org

A Magyar Tisztítás-Technológiai Szövetség (MATISZ) szerdán sajtótájékoztatón ismertette a kórházi higiéniai helyzettel és a munkaerőhiánnyal kapcsolatos álláspontját. A Szövetség felajánlja szakmai segítségét a Magyar Kórházszövetségnek, annak érdekében, hogy vállalható minimumokat határozzanak meg együtt a szakmai szempontok és az árkalkuláció tekintetében egyaránt.

A MATISZ szerdai sajtótájékoztatóján számos meghatározó egészségügyi és gazdasági média képviselője részt vett, valamint a Hír TV is felvételt készített. A rendezvényen beszélt Paár Zoltán, a MATISZ elnöke, Ritz Tibor, a MATISZ vezető szakértője, Batári Ferenc elnökségi tag, a Future FM Zrt. vezérigazgatója, valamint Molnár Kata, a PQS International Kft. projekt igazgatója.

A sajtótájékoztató nagy tanulsága, hogy egyes kérdések és szakmai tények a szakújságírók által sem ismertek, így a jövőben is folytatni szükséges az újságírókkal való kommunikációt annak érdekében, hogy számukra is egyértelművé váljon, hogy a takarítás egy összetett, szaktudást igénylő feladat.

A MATISZ az alábbi sajtóközleményt adta ki a témában:

Életek múlnak a kórházi higiénián, mégsem költenek rá

Súlyos pénzekkel tartoznak az egészségügyi intézmények a takarító cégeknek, ráadásul több cég felé hónapok óta húzódik a kifizetés. A szolgáltatóknak eközben ugyanúgy fizetni kell a béreket és járulékokat. A szakma ráadásul súlyos emberhiánnyal küzd, amire az egyetlen megoldás a bérfejlesztés lenne – közölte Paár Zoltán, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) elnöke a szervezet sajtótájékoztatóján. A MATISZ javaslatot tesz a Kórházszövetségnek a szükséges szakmai és ellentételezési minimumok meghatározásában.

Február végén az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook csoporton megjelent egy nyílt levél, miszerint ma többen halnak meg kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetben. Emellett rendszeresen tesznek közzé olyan fotókat, amelyek a kórházakban uralkodó áldatlan állapotokat mutatják be: koszosak a mellékhelyiségek, nem lehet lehúzni a WC-ket, letörtek a csapok, nincs kézmosó, sem WC papír.

Bár Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár egy nappal később a Népszabadságnak adott interjújában kitartásra buzdította az embereket, mondván, március végére, április elejére megszülethetnek azok a jogszabályok, amelyek segítik, hogy jobb, biztonságosabb legyen az egészségügy, a takarító szakma továbbra is aggódik – közölte Paár Zoltán, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) elnöke.

Az elmúlt 20 évben folyamatosan több milliárd forinttal tartoztak és tartoznak jelenleg is a kórházak a tisztítás-technológiában dolgozó szolgáltatók felé. „A MATISZ felhívja a döntéshozók figyelmét arra, hogy a higiénián nem szabad spórolni. A családtagok vihetnek be élelmiszert, mert rossz a kórházi koszt, vihetnek be gyógyszert, ha az egészségügyi intézményekben nincs, de a hozzátartozók nem tudják a szükséges higiéniai feltételeket biztosítani az egészségügyi intézményekben. Ez továbbra is a kórházakkal szerződésben álló cégek feladata” – mondta Paár.

Csakhogy a kintlévőségek egyre gyűlnek, miközben a szolgáltatóknak bért kell fizetniük, pótolni kell a szükséges eszközöket. Évek óta az egyéb bevételeik átcsoportosításával próbálják a cégek kiegyensúlyozni a helyzetet, azonban mára eljutottak oda, hogy már embert sem találni, aki takarítana. Ahogy az az elmúlt két hétben számos médiában megjelent, a takarító mára hiányszakmává vált. Jelenleg minimum 5-6000 dolgozót tudnának azonnal foglalkoztatni Magyarországon a szolgáltatók.

Ma már nem lehet minimálbérrel dolgozót találni Magyarországon, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat január 30-i adatai szerint több mint 40.000 betöltetlen állás van a szakképzetlenek között. 2016-17-re várják az építőipar fellendülését, ami a MATISZ megítélése szerint további elszívással fog hatni az amúgy is hiányos munkaerőpiacra.

A takarító szakma nincs kellőképpen elismerve – ismertette Paár. 20 éve alacsony bérrel, alacsony szolgáltatási díjjal kötik a szerződéseket, és míg korábban a növekedés az akkori lehetőségeket figyelembe véve infláció követő volt, 5 éve csökken, ma pedig 0 az infláció. Így nincs díjemelés, miközben az elmúlt években 57%-al növekedett a minimálbér. A szolgáltatási díj 70-80%-a pedig ma bér jellegű kifizetés. A takarítási szolgáltatást ugyanakkor a megrendelők még mindig 1000 forintos óradíjért vagy az alatti összegért szeretnék megvásárolni, ami irreális.

A hasonló, rokon szakmákban, ahol magas az élőmunkaerő igény, például a vagyonvédelem területén vagy az építőiparban, kötelező rezsióradíjat határoztak meg, ami 2000 – 2500 Ft/óra díj. A takarítók ezzel szemben 1000 forint/óra alatti vagy körüli összeget kapnak jelenleg is.

„A MATISZ álláspontja szerint azonnali, legalább 20 százalékos bérfejlesztésre van szükség a szakmában, a járulékok 5%-ra történő csökkentésével. A megbízóknak is be kell látniuk, ahhoz, hogy legyen elegendő takarító, a jelenleginél többet kell a szolgáltatásért fizetniük. A megfelelő bérezésért cserébe pedig biztosítható nem csupán az elegendő létszám, de a minőségi munka is. Márpedig a kórházak nem spórolhatnak a higiénián” – figyelmeztetett a MATISZ elnöke.

A MATISZ segítene a Magyar Kórházszövetségnek a szakmai minimumok meghatározásában és a hozzá tartozó minimum árak kikalkulálásában, amivel a szükséges higiéniai szint kialakítható lenne. Ha közel egymilliárdba kerül a korházakban kialakult fertőzések kezelése, érdemesebb lenne megfelelő tisztítás-technológia megválasztásával ezt megelőzni – tette hozzá Paár. Ha nincs tisztaság, higiénia az rövid időn belül extra kiadásokat eredményez a fertőzések, betegségek és a kieső termelési kapacitások miatt minden megrendelőnél. A Takarítóipari Világszövetség (ISSA) adatai szerint a csoportos megbetegedések akár 54 százalékkal is csökkenthetik egy cég hatékonyságát, míg a tisztább környezet önmagában 2-8 százalékkal javítja a munkavállalói teljesítőképességet.

Future Fm

Future FM Zrt.

1148 Budapest, Fogarasi út 5.

Telefon: +36 (1) 468-4080

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.