Művészetek Palotája
Vastapssal üdvözölte a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet zsúfolásig megtöltő közönség A Rajna kincsének bemutatóját. A Budapesti Wagner Napok idei első előadását követő összejövetelen nemcsak a nagyszabású produkciót, de a Művészetek Palotája újabb nemzetközi sikerét, rangos kitüntetését is köszöntötték a résztvevők.
A várva várt Wagner-premier lázában égő Művészetek Palotája az opera záróakkordjai után értesülhetett működésének újabb elismeréséről. A díjat tanúsító oklevelet Wiszkidenszky András, a Superbrands Magyarország vezetője és az erre az alkalomra Atlantából hazarepülő Serényi János, a Superbrands Magyarország Bizottság elnöke adta át Kiss Imre vezérigazgatónak.
A világszerte több mint 50 országban működő Brand Council döntése alapján a Művészetek Palotája 2007-ben elnyerte a Superbrands címet. Ez azt jelenti, hogy a tavaly FIABCI-díjjal kitüntetett intézmény „…saját területén kitűnő hírnevet szerzett. A márkához kapcsolt értékek olyan érzelmi és kézzelfogható előnyöket nyújtanak, amelyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek”.
A magyarországi szupermárkák kiválasztásának alapját csaknem 44 000 védbejegyzés képezi. A Brand Council minden országban létező önkéntes bizottsága kizárólag az arra érdemes márkákat emeli Superbrand státuszra.
Az elkövetkező évben a Művészetek Palotája jogosult arra, hogy márkakommunikációjában a Superbrands 2007 logót használja.