TV2 Tények
Magyarország második magánbörtönét két hét múlva adják át hivatalosan, de a Tények stábjának megmutatták a cellákat. A felszereltsége egy jobb szállodáéval vetekszik. 800 rabnak van benne hely, de azt, hogy mikor költöztetik be őket, nem mondták meg.
Maximum 4 fős, padlófűtéses, zuhanyzós cellák lesznek a magánbörtönben. Az összesen 13 hektáros területen 7 kispályás focipálya és több szabadtéri sétáló is van. Hangszereket, kondigépeket és számítógépeket is vettek a raboknak. Az informatikai szakkörhelyiségben 18 munkahelyes PC-állomás lesz.
Négy éve még laktanya volt itt, azt építették át. "Lényegesen nagyobb, mint a régi volt. Nagyon sok sportpálya áll rendelkezésre, szabad terek vannak. Egészen más jellegű lesz a fogva tartotti élet, mint a Vas megyei BV-ben, Szombathely belvárosában" - mondta Csitke Sándor börtönparancsnok.
A börtönben lesz iskola is, 450 rab pedig dolgozhat. Magánberuházásból épült 9 milliárd forintért. A cég 15 évig működteti a börtönt. Az állam közel 2 milliárdot fizet évente, így bérli vissza. "Reméljük, meg fogja érni, mi úgy gondoltuk, hogy ebben megtalálhatja a számítását a vállalkozó is. Nem rövidtávon, hanem közép-, és hosszú távon fog ez megtérülni" - mondta Ormándi Sándor vezérigazgató-helyettes.
Tiszalökön is épült egy új börtön, az is magántőkéből. Az új börtönöktől azt várják a büntetés végrehajtásnál, hogy csökken majd a rabok zsúfoltságérzete, és az új börtönökben nem lesznek már emeletes ágyak. Az első rabok feltehetően március közepén költöznek be.